A vágy az alkotásra mindig hatalmas – létrehozni valamit, megmutatni egy olyan képet, ami elindítja az emberek gondolatait. Egy fotó nem csupán egy pillanat megörökítése, hanem egy kapu egy másik világba, ahol mindenkinek mást jelenthet. Egyedi és megismételhetetlen érzelmeket vált ki azokból, akik megnézik – talán emlékeket idéz, talán vágyakat ébreszt, talán kérdéseket hagy maga után.
Remélhetőleg a szépséget fedezik fel a formákban és a fényekben, a látásmódban, ami létrehozta ezt a művet. De lehet, hogy mást is: egy érzést, egy történetet, egy gondolatot, ami addig talán rejtve maradt. Mert hajlamosak vagyunk a hétköznapokra koncentrálni, tenni a dolgunkat, gondoskodni azokról, akik ránk szorulnak, megfelelni mindig, minden körülmény között. Nincs időnk elmerengeni, csak nézni és érezni a körülöttünk lévő világot – vagy egy képet, ami megállít egy pillanatra.
Elképzelni, mit akar jelenteni… Akar egyáltalán? Mit érezhetett a modell? Mit gondolhatott a fotós? Vajon magam el tudnám képzelni ebben a helyzetben? Ha igen, én is így tartanám a kezem… vagy máshogy? Hogyan állnék ott? Mit mutatnék meg magamból? Egy igazán jó kép nem ad egyértelmű válaszokat, hanem kérdéseket ébreszt.
Talán épp ez a művészet lényege: nem elmondani, hanem éreztetni. Egy fotó lehet csendes vallomás, kihívó tekintet, lopott pillanat. Bármi, ami megszólít. És ha sikerül elérni, hogy valaki egy másodpercre elmerüljön benne, hogy ne csak nézze, hanem lássa is – akkor a kép betöltötte a szerepét. Akkor megszületett valami maradandó.