Ami a legjobban taszít önmagamban, az a gondolat, hogy elszürkülhetek.
Nem az egyszerű élettől félek – az tiszta, őszinte, emberi.
A szürkeség a hazugság.
A biztonságos csomagolás.
A milliókba burkolt semmi.
Nem az egyszerű élettől félek – az tiszta, őszinte, emberi.
A szürkeség a hazugság.
A biztonságos csomagolás.
A milliókba burkolt semmi.
Fiatalon sokan világot akarnak megváltani.
Aztán az élet pofán röhög, és más irányba tol.
Ezt még el lehet fogadni.
De beállni a sorba?
Feladni a kíváncsiságot, a kreativitást, a szabad gondolatot?
Na azt nem.
Aztán az élet pofán röhög, és más irányba tol.
Ezt még el lehet fogadni.
De beállni a sorba?
Feladni a kíváncsiságot, a kreativitást, a szabad gondolatot?
Na azt nem.
Mert mi marad, ha mindezt elengeded?
Munka.
Család.
Háztartás.
Hétfő.
Kedd.
Végre péntek.
Aztán megint hétfő.
Munka.
Család.
Háztartás.
Hétfő.
Kedd.
Végre péntek.
Aztán megint hétfő.
Ugyanaz az örök körforgás, amiről azt hazudják,
hogy a végén majd vár a nirvána.
Nem vár.
Itt nincs megvilágosodás.
Ne is keresd.
hogy a végén majd vár a nirvána.
Nem vár.
Itt nincs megvilágosodás.
Ne is keresd.
Van helyette fásulás.
Depresszió.
Önfeladás.
Ez a végállomás.
Depresszió.
Önfeladás.
Ez a végállomás.
Az én lázadásom a fotózás.
A képeimmel hatást váltok ki.
Reakciókat.
Nem mindig kényelmeset.
Nem mindig pozitívat.
De reakciókat.
A képeimmel hatást váltok ki.
Reakciókat.
Nem mindig kényelmeset.
Nem mindig pozitívat.
De reakciókat.
És ez a lényeg.
Mert ahol nincs reakció, ott nincs gondolat.
Ahol nincs gondolat, ott nincs mozgás.
Ahol nincs mozgás, ott nincs élet.
Mert ahol nincs reakció, ott nincs gondolat.
Ahol nincs gondolat, ott nincs mozgás.
Ahol nincs mozgás, ott nincs élet.
Imádom, amikor a képeim zavarba hoznak, felkavarnak, kérdéseket tesznek fel.
Imádom, amikor nyomot hagynak.
Nem azért alkotok, hogy mindenkinek tetsszen,
hanem azért, hogy ne lehessen közömbösen továbbmenni.
Imádom, amikor nyomot hagynak.
Nem azért alkotok, hogy mindenkinek tetsszen,
hanem azért, hogy ne lehessen közömbösen továbbmenni.
Egy dolgot bánok: nem kezdtem el hamarabb.
Mert húsz év egy pillanat.
Negyven kettő.
Az idő nem telik – elszáguld.
Mert húsz év egy pillanat.
Negyven kettő.
Az idő nem telik – elszáguld.
Szóval továbbra is lázadok.
Dolgozom.
Fotózom.
Feszegetem a határokat.
Megbotránkoztatok.
Dolgozom.
Fotózom.
Feszegetem a határokat.
Megbotránkoztatok.
De egy dolgot biztosan nem teszek:
nem állok be a sorba.
Mert rohan az idő,
és túl sok dolgom van még ahhoz,
hogy csendben elszürküljek.
nem állok be a sorba.
Mert rohan az idő,
és túl sok dolgom van még ahhoz,
hogy csendben elszürküljek.