Blog

Ezen a felületen szeretném megosztani Veletek mindazt, amit a fotózás számomra jelent – az érzéseimet, gondolataimat, megéléseimet és tapasztalataimat. A fényképezés nem csupán technikai folyamat, hanem egyfajta belső utazás is, amely során felfedezhetjük a világ és önmagunk legmélyebb rétegeit. Hiszem, hogy minden kép egy történetet mesél el, minden pillanat egy érzést őriz meg, és minden alkotás a lélek szabadságának lenyomata.
"A gondolat szabadsága a lélek lélegzete." – Baruch Spinoza
Van, amikor egy apró szikra gyullad meg bennünk.
Ott mélyen, az agyunk legrejtettebb zugában.
Egy gondolat… alig észrevehető, de nem múlik el.
Bújkál a mindennapi feladatok mögött.
Eltemetik a kötelezettségek,
eltakarják a "muszájok" és a "kell"-ek.
Nem beszélünk róla.
Sőt, még magunknak is csak suttogva merjük kimondani.
Mert ez a szikra rólunk szól.
Arról, hogy szeretnénk valami mást.
Valamit, amit még soha nem tettünk.
Szexinek, vonzónak érezni magunkat.
Felrúgni a szabályokat.
Túllépni a saját határainkon.
Úgy látni magunkat, ahogy még soha.
De gyakran nem csak a félelmeink tartanak vissza.
Hanem a társadalmi elvárások. Az előítéletek.
Az a hang, ami azt súgja: "ilyet nem illik."
Pedig ez a vágy mélyen emberi.
Szabadnak lenni. Önmaga lenni.
Megélni egy pillanatot, ami csak rólunk szól.
És mindezt biztonságban.
Megőrizve az inkognitónkat.
Úgy, hogy ez örökre a mi titkunk maradjon.
Ez az én feladatom. Ez a küldetésem fotósként.
Lerombolni a korlátokat. Eloszlatni a félelmeket.
Segíteni, hogy megvalósítsd azt, amit eddig csak elképzelni mertél.
Szabadon. Bátran. Önmagadként.
Bizalom a fotós és modell között – Miért fontos, és hogyan ellenőrizd?

Tudom, mennyire nehéz megbízni valakiben – különösen, ha fehérneműs vagy aktfotózásról van szó. Sajnos nem alaptalan a bizalmatlanság. Ahogy az élet minden területén, úgy a fotózásban is akadnak, akik visszaélnek ezzel, és akár életre szóló traumát is okozhatnak.

Ha én keresnék fotóst, ezekre biztosan figyelnék:

✅ Szerződés nélkül nincs fotózás! – Ez nem csak a modell, hanem a fotós védelmét is szolgálja. Egy korrekt szerződés tisztázza a képek felhasználását és a jogokat.

✅ Legyen valódi portfóliója! – Nem elég egy Facebook vagy Instagram profil, egy profi fotósnak kell legyen weboldala vagy olyan portfóliója, amelyet bárki megnézhet.

✅ Tudjon referenciát adni! – Ha szeretném, kérhessek elérhetőséget korábbi modellektől, akiket felhívhatok és leinformálhatom a fotóst. Egy megbízható fotós ebben sem lát problémát.

❗ Fontos: Ez az én véleményem és tapasztalatom. Természetesen ettől eltérő működés is lehet korrekt és etikus, de számomra ezek az alapok.

Miért más nálam a fotózás?

📸 Nem futószalagon dolgozom. Nem éltem soha a fotózásból, így annyi időt szánok a modellre, amennyire szükség van. A saját stúdiómban dolgozom, ahol nem kell rohanni, nem érkezik egy óra múlva a következő fotós.

🤝 Empátia és támogatás. A fotózás során figyelek arra, hogy a modellek mindig komfortosan érezzék magukat. Nemcsak képeket készítünk, hanem egy közös alkotási folyamat zajlik, ahol a biztonság és a tisztelet az első.

🔒 Bizalom és biztonság. A hozzám visszatérő modellek (akiket inkább alkotótársaimnak tekintek) megerősíthetik: számomra a legfontosabb, hogy mindenki, aki megtisztel a bizalmával, valóban biztonságban érezze magát.
Ismét megosztok pár gondolatot Veletek!
Megtiszteltek, ha elolvassátok!
Az aktfotózás művészete: a test esztétikája és a pornográfia határain túl
Az aktfotózás egy olyan művészeti forma, amely az emberi test szépségét, formáját és esztétikáját helyezi előtérbe. Mégis gyakran találkozni azzal a félreértéssel, hogy az aktfotózás egyenlő a pornográfiával vagy kizárólag szexuális tartalomként értelmezhető. Ez a nézet azonban alapvetően téves, hiszen az aktfotózás célja nem a vágykeltés vagy a szexualitás ábrázolása, hanem az emberi test művészi megjelenítése, az érzelmek, a formák és a fények összjátéka által.
Az emberi test mint művészeti téma
Az aktfotózás az egyik legrégebbi és legelismertebb művészeti kifejezésmód, amely az ókori szobrászat és festészet óta jelen van a vizuális kultúrában. Az ókori görögök és reneszánsz mesterek is az emberi testet tekintették a tökéletes szépség megtestesítőjének. Gondoljunk csak Michelangelo „Dávid” szobrára vagy Botticelli „Vénusz születése” című festményére – ezek a művek nem szexualizálják az emberi testet, hanem annak természetes harmóniáját, arányait és kifejező erejét ünneplik.
A fotográfia hasonló elveken alapul: az aktfotós a fény, az árnyék, a kompozíció és a test mozdulatainak segítségével olyan képeket hoz létre, amelyek nem provokatívak vagy kihívóak, hanem esztétikai értékkel bírnak.
A különbség az akt és a pornográfia között
A legnagyobb különbség az aktfotó és a pornográfia között a szándékban rejlik.
• Az aktfotózás célja az esztétikum, a forma, az érzelmek és a test művészi megjelenítése. Nem a vágy felkeltése áll a középpontban, hanem a test szépségének bemutatása.
• A pornográfia célja a szexualitás direkt ábrázolása, amely az erotikus vagy explicit tartalmakra helyezi a hangsúlyt. Itt a test nem művészi kifejezőeszköz, hanem egyértelműen szexuális kontextusba kerül.
Egy jól megkomponált aktfotó akár teljesen meztelen testet is ábrázolhat anélkül, hogy azt kihívónak vagy erotikusnak éreznénk. A beállítások, a világítás, az arckifejezések és a testtartás mind meghatározzák, hogy egy kép milyen érzelmeket közvetít.
A szexualitás és az intimitás különválasztása
Fontos megérteni, hogy a meztelenség önmagában nem egyenlő a szexualitással. Az aktfotózás nem a vágykeltésről szól, hanem a test természetes állapotának és annak szépségének megmutatásáról.
Egy művészi akt lehet:
• Érzéki, de nem erotikus – a finom fények és árnyékok játékával kiemelheti a test kecsességét.
• Absztrakt, akár anonim – ahol a test egyes részletei kompozíciós elemekként jelennek meg.
• Történetmesélő, érzelmeket közvetítő – ahol a testtartás és a mimika egy hangulatot, gondolatot ad át.
A legjobb példa erre a fekete-fehér aktfotózás, amely gyakran az érzelmi kifejezés és a művészi formák kiemelésére fókuszál, nem pedig a test csupán fizikai aspektusaira.
Miért érdemes aktfotózást kipróbálni?
Sokan félnek attól, hogy meztelenül álljanak kamera elé, mert a társadalmi berögződések miatt a testüket nem tartják elég szépnek vagy megfelelni kívánnak bizonyos elvárásoknak. Az aktfotózás azonban segíthet az önelfogadásban és az önbizalom növelésében, hiszen egy jó fotós képes úgy megmutatni az emberi testet, hogy az méltóságteljes, elegáns és lenyűgöző legyen.
A testünk a legtermészetesebb formánk, és az aktfotózás ezt a természetességet ünnepli – mindenféle ítélkezés vagy szexualizáció nélkül.
Összegzés
Az aktfotózás nem pornográfia, és nem is kell összemosni a szexualitással. Az emberi test maga a művészet, és egy jó fotós ezt az esztétikai értéket emeli ki, nem pedig az erotikát. A meztelenség természetes dolog, amely lehet érzelmes, szimbolikus, sőt akár megható is – minden attól függ, hogy milyen szemmel nézünk rá.
Aki nyitott az aktfotózásra, az nemcsak egy különleges művészeti élményt tapasztalhat meg, hanem egy újfajta önelfogadást is felfedezhet önmagában.
Ha szeretnéd felfedezni az aktfotózás művészi oldalát, és egy olyan képsorozatot készíttetnél, amely kiemeli tested természetes szépségét és egyediségét, akkor érdemes egy olyan fotóssal dolgoznod, aki érti és tiszteli ezt a műfajt.
A stúdiómban biztonságos, elfogadó légkört teremtek, ahol az aktfotózás nem a kihívásról vagy a provokatív képekről szól, hanem az esztétikum, a fények és a formák művészi játékáról.
Ha érdekel egy ilyen élmény, vagy csak kérdéseid vannak az aktfotózással kapcsolatban, keress bátran!
Segítek megmutatni, milyen gyönyörű és kifejező tud lenni az emberi test – mindenféle szexualizáció nélkül.
A szeretet nem nemek között, hanem emberek között jön létre
Fotósként mindig is az volt a hitvallásom, hogy embereket fotózom. Nem kategóriákban gondolkodom, nem különítem el a nőket és férfiakat – számomra a kapcsolódás, az érzelmek és az intimitás az, ami igazán számít egy képen.
Sokszor hallottam már, hogy azonos nemű párok nehezen találnak olyan fotóst, akinél biztonságban érzik magukat, ahol nem kell feszengeniük, ahol önmaguk lehetnek. Ezért fontos számomra, hogy nyíltan elmondjam: stúdiómban minden pár egyenlő szeretettel és tisztelettel van fogadva. A közös fotózás egy csodás élmény, amelyet mindenkinek meg kellene tapasztalnia, függetlenül attól, hogy milyen formában éli meg a szerelmet.
Privát és biztonságos tér
A fotózás mindig zárt körben zajlik, saját stúdiómban, ahol kizárólag ti és én vagyunk jelen. Egy ilyen személyes élmény során a bizalom kulcsfontosságú, és számomra elsődleges szempont, hogy bárki biztonságban és komfortosan érezze magát a kamerám előtt.
Jogi biztonság és referencia lehetőségek
Tisztában vagyok vele, hogy a fényképek személyes és sok esetben intim pillanatokat örökítenek meg. Minden fotózásról szerződés készül, amely egyértelműen rögzíti a képek felhasználásának feltételeit. Így biztosak lehettek abban, hogy a fotók kizárólag az általatok jóváhagyott módon kerülnek felhasználásra. Ha szeretnétek, szívesen adok referenciákat is.
Miért írtam ezt a bejegyzést?
Azért, mert szeretném, ha mindenki, aki eddig esetleg bizonytalan volt, vagy úgy érezte, hogy nem talál megfelelő lehetőséget egy közös fotózásra, tudná: van egy hely, ahol önmagatok lehettek, és ahol tisztelettel és elfogadással fogadlak titeket.
Ha számodra ez a téma nem komfortos vagy a nézeteiddel nem összeegyeztethető, kérlek, egyszerűen csak lépj tovább. Ez a bejegyzés nem vitáról vagy meggyőzésről szól, hanem arról, hogy lehetőséget biztosítsak azok számára, akik eddig nem merték megtenni ezt a lépést.

"A szeretet nem az, amit mondasz.
A szeretet az, amit teszel."
— David Wilkerson
A vágy az alkotásra mindig hatalmas – létrehozni valamit, megmutatni egy olyan képet, ami elindítja az emberek gondolatait. Egy fotó nem csupán egy pillanat megörökítése, hanem egy kapu egy másik világba, ahol mindenkinek mást jelenthet. Egyedi és megismételhetetlen érzelmeket vált ki azokból, akik megnézik – talán emlékeket idéz, talán vágyakat ébreszt, talán kérdéseket hagy maga után.
Remélhetőleg a szépséget fedezik fel a formákban és a fényekben, a látásmódban, ami létrehozta ezt a művet. De lehet, hogy mást is: egy érzést, egy történetet, egy gondolatot, ami addig talán rejtve maradt. Mert hajlamosak vagyunk a hétköznapokra koncentrálni, tenni a dolgunkat, gondoskodni azokról, akik ránk szorulnak, megfelelni mindig, minden körülmény között. Nincs időnk elmerengeni, csak nézni és érezni a körülöttünk lévő világot – vagy egy képet, ami megállít egy pillanatra.
Elképzelni, mit akar jelenteni… Akar egyáltalán? Mit érezhetett a modell? Mit gondolhatott a fotós? Vajon magam el tudnám képzelni ebben a helyzetben? Ha igen, én is így tartanám a kezem… vagy máshogy? Hogyan állnék ott? Mit mutatnék meg magamból? Egy igazán jó kép nem ad egyértelmű válaszokat, hanem kérdéseket ébreszt.
Talán épp ez a művészet lényege: nem elmondani, hanem éreztetni. Egy fotó lehet csendes vallomás, kihívó tekintet, lopott pillanat. Bármi, ami megszólít. És ha sikerül elérni, hogy valaki egy másodpercre elmerüljön benne, hogy ne csak nézze, hanem lássa is – akkor a kép betöltötte a szerepét. Akkor megszületett valami maradandó.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Azt a japán technikát, amely során összetört porcelánt vagy kerámiát arannyal (vagy más nemesfémmel) javítanak meg, kintsuginak (金継ぎ) hívják. A szó jelentése: „arannyal való összefoltozás” (kin = arany, tsugi = összekapcsolás, javítás).
Ezzel kapcsolatban jutottak eszembe az alábbi gondolatok……
Ajánlom ezt azoknak akik azért nem mernek eljönni egy fotózásra mert nem gondolják szépnek magukat!
A kintsugi filozófiája a fotóművészetben is mélyen rezonál. Ahogy az arannyal kiemelt repedések nem elrejtik, hanem megünneplik a törékenységet és az idő nyomait, úgy a fényképezés is képes felfedni a tökéletlenség szépségét.
A portréfotózásban a tökéletes bőr helyett az élet vonalai – egy nevetésről árulkodó ránc, egy sebhely vagy egy ősz hajszál – válnak az igazi történetmesélővé. Egy érintetlen felület lehet esztétikus, de az élet nyomai adják meg azt a mélységet, amitől egy arc igazán emberivé és különlegessé válik.
A kintsugi tanítása azt sugallja, hogy a törések, hibák és repedések nem gyengeségek, hanem a szépség részei. Egy régi, sérült porcelán nem attól válik értékessé, hogy visszaállítják eredeti állapotába, hanem attól, hogy a javítás maga is művészetté válik. Ugyanez igaz a fotóművészetre is: a tökéletlenség nem rejtegetnivaló hiba, hanem karakter, történet és érzelem.
Egy elmosódott mozdulat, egy tökéletlen kompozíció vagy egy váratlan fényfolt mind-mind hozzájárulhat egy kép varázsához. Ahelyett, hogy eltüntetnénk őket, a fotóművészetben is lehetőség van arra, hogy kiemeljük és felhasználjuk őket – így a hibából erény, a repedésből aranyhíd válik.
Ma este ismét a fotográfián gondolkodtam, egy picit visszanéztem az évkezdésre, ami remekül sikerült!
Már régóta dédelgetett fotós terveimet sikerült megvalósítani!
Ezúton is köszönöm a résztvevők segítségét!
Remélem lesz lehetőségem megmutatni ezeket a képeket, vagy egy részüket!
Mindeközben eszembe jutott egy gondolat, amihez most sikerült szavakat is találnom!
Ez akár egy jelmondatom is lehetne!
“Meglátni a szépséget másokban akkor is ha az illető önmagában nem lát semmi szépet!”
Mert nem hiszitek el de mindannyian gyönyörűek vagytok, bármit is gondoltok önmagatokról!
Azt hiszem ez lesz az én küldetésem!
"Szeretem azokat, akik csendben ülnek, figyelnek, gondolkodnak, miközben a világ elsuhan mellettük.
Azokat, akik másképp látják a dolgokat.
Akik olyan kérdéseket tesznek fel, amelyeket más nem merne.
A különceket, a művészeket, az álmodozókat. Azokat az embereket, akik a vonalakon kívül festenek, nem azért, mert nem tudják követni a szabályokat, hanem mert tudják, hogy a szabályok sosem nekik készültek.
Az egyedülállókat, a gondolkodókat, azokat, akik nem engedik, hogy a világ megmondja nekik, kik legyenek.
A lelkük rendíthetetlen a tömeg zajában, a kedvességük csendes, de hajthatatlan.
Olyan történeteket hordoznak a szívükben, amelyeket a legtöbben nem értenének meg.
És talán épp ez teszi őket gyönyörűvé – nem a furcsaságuk, hanem az igazságuk, ahogyan emlékeztetnek minket arra, hogy az egyediség nem hiba, hanem ajándék.”
Amikor fotózom igyekszem megtalálni az egyediséget, azt amitől egyéniség a modellem.
Talán az egyik nagy problémája a mostani világunknak, hogy hasonlítani akarnak az emberek, egy modellre, instagram "sztárra", hírességre, az általuk felállított tökéletességre, de nem lehet!
Mások az adottságaink, plusz nem a valóságot látjuk a fotókon.
Ez tévútra viheti az embereket, önmaguk megítélésében.
Sokszor dolgozom együtt olyan emberekkel, akiknek van túlsúlyuk, vékonyak, nagy az orruk, kicsi a mellük, a gyermekszülés nyomot hagyott a testükön, vannak hegeik, alacsonyak, magasak.... mondhatnánk, hogy átlagosak!
Pedig mindannyian különlegesek, egyediek, megismételhetetlenek!
Ezért is mások, mint az instamodellek, mert ilyen sztárokat bármikor újra lehet "gyártani"!
Talán egyvalamiben egyformák ezek az emberek, mikor fotózás előtt leülünk a stúdióban beszélgetni, (mert minden fotózást megelőz egy hosszabb-rövidebb beszélgetés ami általában inkább hosszabb) bizonytalanok, félnek, szokatlan és kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat, teljesen kívül a komfortzónájukból!
Ebben szinte mindenki egyforma, aztán a fotózás végeztével mikor megkapják a képeiket, máshogy tekintenek önmagukra, arra az útra amit bejártak, míg elszánták magukat egy ilyen kalandra!
A végeredményre ami megmutatja mennyire egyediek és megismételhetetlenek!
Megtisztel, hogy elolvastad!
Önmagam megtalálása – egy úton a művészet felé
Sokan, akik régebb óta ismernek, tudják, hogy felnőtt életem nagyobb részében nem sok közöm volt a művészethez, legalábbis nem aktív alkotóként. Pedig a művészet mindig is közel állt hozzám – magánemberként szerettem a képzőművészet szinte minden formáját, és úgy érzem, alapvető szinten sikerült is valamiféle jártasságot szereznem benne.
A munkám viszont sokáig egészen más irányba vitt: sokkal földhözragadtabb dolgokkal foglalkoztam, és bár nem éreztem magam rosszul benne, valahol mélyen mindig motoszkált bennem az érzés, hogy nem ott vagyok, ahol igazán lennem kellene.
Aztán egy ponton – egyfajta huszárvágással – mindent a feje tetejére állítottam, és elindultam egy úton, amelynek célja az volt, hogy megtaláljam magamban azt, amit eddig nem tudtam felszínre hozni. Ez persze nem ment egyik napról a másikra. Nehéz, olykor fájdalmas, sokszor bizonytalan lépésekkel haladtam, de tudtam: csak így juthatok el oda, ahol igazán önmagam lehetek.
Rájöttem, hogy az ember a legcsodálatosabb teremtmény a világon – így számomra természetes volt, hogy a fotográfiában az emberek ábrázolása vált központivá. Szeretek szembemenni az árral, ledönteni a falakat, és megmutatni az embereknek, milyen szépek valójában. Mert igen, sokan csak a hibáikat látják, én viszont azt szeretem megmutatni, ami valódi és értékes bennük.
Tisztában vagyok vele, hogy sokszor megosztók a képeim. Tudom, hogy néha van bennük egy kis szemtelenség, provokáció vagy polgárpukkasztás. De úgy gondolom, muszáj lázadnunk a szürkeség ellen. A mai világ szerencsére lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk a sablonokból, és merjünk valódi önmagunk lenni – ezt az utat szeretném megmutatni azoknak is, akik velem dolgoznak, akik partnereim egy-egy fotózásban, közös alkotásban.
Hosszú utat jártam be idáig. Ennek egy része látható volt mások számára, de a java bennem zajlott, a lelkem mélyén. És bár ez a folyamat talán soha nem ér véget, mostanra világosan látom, merre szeretnék haladni. Ha úgy tetszik, az életem harmadik harmadában végre az lehetek, aki mindig is lenni akartam – és ebben szeretnék kiteljesedni.
Mindenkit csak biztatni tudok: merjetek önmagatok lenni! Ne akarjatok beolvadni a tömegbe, ne akarjatok hasonlítani olyan emberekre, akiket csak képeken láttatok. Ne hagyjátok, hogy mások határozzák meg, milyen utat járjatok be, vagy hogy elnyomják a bennetek rejlő egyediséget, ötleteket, vágyakat és boldogságot.
Természetesen ehhez az úthoz nem lettem volna elég egyedül. Hálával tartozom a feleségemnek, aki lehetővé tette, hogy önmagam lehessek. Aki mindig támogatott, hitt bennem, és akinek a szeretete és jelenléte nélkül nem tudnék teljes emberként létezni. Az ő támogatása nélkül nem lennék képes alkotni – és lehet, hogy létezni sem tudnék ilyen formában.
Ezúton is köszönöm neki, hogy van nekem.

↑Back to Top