A minap írtam egy bejegyzést a blogomba – „Miért vállal valaki aktfotózást?” címmel. Ebben próbáltam megérteni a mögöttes okokat, mert fotográfusként egy ideje foglalkoztat egy kérdés, ami újra és újra előkerül a munkám során: miért van az, hogy egyes emberek könnyedén igent mondanak egy akt- vagy fehérneműs fotózásra, míg mások ezt elképzelhetetlennek tartják?
Számomra ez nem elméleti kérdés. A fotózásaim körülbelül 70–80%-a ebbe a műfajba tartozik, így ez meghatározó része annak, amit csinálok. Teljesen természetes tehát, hogy szeretném jobban megérteni: mi motivál valakit arra, hogy beleálljon egy ilyen helyzetbe – és mi az, ami másokat visszatart.
Ebben a bejegyzésben ezért megkértem azokat, akik már megtiszteltek a bizalmukkal és részt vettek nálam egy ilyen fotózáson, hogy osszák meg a saját történetüket. Arra kértem őket, írják le, miért döntöttek úgy, hogy eljönnek, mit éreztek a fotózás közben, hogyan élték meg a folyamatot, és milyen élményként maradt meg bennük az egész – akár közvetlenül utána, akár később visszatekintve.
"Tiborral már régóta dolgozunk együtt. Egy kedves és profi fotóst ismertem meg benne, akivel igazán kibontakoztathattam a kreativitásom.
Az aktprojektek mindig gördülékenyek és felszabadultak. Irányomba Tibor mindig maximális tisztelettel fordul, és végig biztonságban éreztem magam.
Egy izgalmas, új világba nyertem betekintést, hiszen korábban sosem modellkedtem. Szerencsére ezek nem hagyományos projektek, így a magasságom és a testalkatom sem állhattak közém és e világ közé.
Elfogadóbb lettem a testemmel kapcsolatban, és azóta szélesedett a perspektívám is arra, hogyan értelmezem a művészetet."
"Régebb óta modellkedem hobbi szinten. A nőiességemmel hadilábon álltam mindig is – kövérként ez manapság nem csoda. Én még nem a body positivity időszakában voltam fiatal, és a családom is hozzájárult ehhez, jó szándék ellenére, vagy azzal együtt.
Egyszer elmentem egy, sorstársaimnak szervezett fotózásra, kvázi kiugrottam a komfortzónámból. Ott magával ragadott ez a világ, és onnantól fogva tudatosan kerestem a lehetőséget a fotózásra.
Mindig is ruhás fotózásokat vállaltam, de voltak köztük merészebb jellegűek is. Ugyanakkor megválogattam, hogy mi publikus és mi nem, a családomra és a munkámra való tekintettel.
Egy ilyen lehetőség keresése során ismertelek meg téged. Sem előtte, sem akkor még nem fordult meg a fejemben az aktfotózás. Sokat beszélgettünk, és elég hamar kiderült, hogy mindketten elfogadóak és nyitottak vagyunk, ami számomra nagyon fontos, mert általában nem a jó képre hajtok egy fotózás során, hanem a megélt élményre.
Ekkor már egy ideje foglalkoztatott a félakt fotózás gondolata, persze csak „fióknak” készülő képekkel. Az önbizalmam addigra elért egy olyan szintet, hogy már csak kicsit szégyelltem a testemet – ami nálam hatalmas szó, mert egész életemben utáltam szegényt, pedig annyi mindent végigcsinált velem, hogy inkább hálásnak kellett volna lennem.
Addigra már volt egy műtétem, ami miatt sokat fogytam, volt pár bőreltávolító műtétem is, és maradtak komplikációk, hegek. De én kellek, hogy ott legyek – az a nő, aki addigra lettem.
Mindenki (legalábbis remélem) egyszer elérkezik oda, hogy önazonos legyen, legalább egy kis időre. Van, akinek ez tinédzserként adatik meg, van, akinek később. Én később érkeztem el önmagamhoz.
Az aktfotózáskor eleinte szégyelltem magam a társadalmi normák és a neveltetésem miatt – hogy „ez nem illik”. De egyszerűen annyira magával sodort az élmény, hogy nem érdekelt, mi illik és mi nem, csak ott és akkor akartam lenni.
Katartikus volt – szó szerint elsírtam magam.
Érdekes, hogy bár utána még egyszer voltam Tibornál aktfotózáson (és leszek is, mert ez terápia nekem), az első a legmeghatározóbb.
A második „bőgésem” már a képek láttán volt: hogy tényleg ez a nő én vagyok? A kisugárzása lenyűgözött.
Hónapokig naponta megnéztem az albumot, csak hogy újra és újra elhiggyem: ez tényleg én vagyok.
Nemrég részt vettem egy aktfotózáson. Igen, én is izgultam az elején egy picit, de semmi okom nem volt rá, és őszintén elmondhatom, hogy rendkívül különleges és pozitív élmény volt számomra."
"A fotós rendkívül kedves, tiszteletteljes és profi hozzáállása sokat segített abban, hogy végig nyugodtnak és komfortosnak érezzem magam.
Ez az élmény valahogyan teljesen új szemszögből mutatta meg számomra önmagamat; ilyenkor az ember másképp tekint a saját testére és önmagára, sokkal elfogadóbb és pozitívabb módon.
Számomra ez nem csupán egy fotózás volt, hanem egyfajta önbizalomélmény is, amely után még inkább megtanulja az ember értékelni saját magát.
Az aktfotózás segített abban, hogy elfogadjam és megszeressem a testemet, ami nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy büszke legyek arra, aki vagyok.
Ez az élmény rendkívül erős és pozitív hatással volt rám, mélyebb önismeretet adott, és az, hogy ki tudsz lépni a komfortzónádból, felszabadító érzés.
A képekről nem is beszélve, hogy mennyire jók lettek. Köszönöm, hogy megismerhettelek, és hogy veled fotózkodhattam."
"Egész életemben tabunak számított a meztelenség. A környezetemben senki nem tartotta ezt elfogadhatónak, és ha szóba is került, mindig negatív megjegyzések kísérték: „magamutogató”, „szégyentelen”, „gáz”, „ilyet csak kurvák csinálnak”…
Soha nem tartottam magam különösebben szépnek. Inkább az ellenkezőjét éreztem. Vastag a combom, nagy a fenekem, kicsik a melleim – mindig azt gondoltam, aránytalan vagyok.
Nem szerettem magam. Nemcsak testileg, lelkileg sem voltam rendben. Sokszor úgy éreztem, mintha nem is a saját életemet élném, csak kívülről nézném, mint egy rossz filmet, amiben én vagyok a főszereplő.
Ez egy nagyon nehéz időszak volt.
Aztán elkezdtem foglalkozni a mentális egészségemmel. Ez volt egy hosszú utazás kezdete, amiről ma már tudom, hogy egész életemben tartani fog. Meg akartam ismerni azt, aki valójában vagyok – nem azt, akivé mások szerint lennem kellett volna.
Eközben jött szembe velem egy hirdetés Instagramon, hogy Tibor modellt keres fotózáshoz. A mai napig nem tudom, miért pont nekem dobta fel. Hetekig gondolkodtam rajta. Elmondtam a páromnak is… teljesen kiakadt.
Először csak próbált lebeszélni, aztán egyre erősebben mondta, hogy ez rossz ötlet. Azt mondta, az ő barátnője ilyet nem csinálhat. Végül odáig jutott, hogy „nem engedi meg”.
Talán pont ez volt az a pont, amikor eldöntöttem: akkor is megteszem.
Jelentkeztem.
A fotózás egy életre meghatározó élmény lett. Már az elején éreztem a nyugalmat és a biztonságot. Minden részletet előre megbeszéltünk, szerződés készült, elmondhattam a határaimat, hogy mit nem szeretnék megmutatni. Ezeket Tibor végig maximálisan tiszteletben tartotta.
Egy pillanatra sem éreztem magam kellemetlenül. Segítőkész, nyitott és nagyon profi volt. Nemcsak a fotózás alatt, hanem utána is beszélgettünk – arról, hogy mit éreztem, hogyan éltem meg az egészet.
A képek… csodálatosak lettek.
Azt hiszem, most már látom magamon a szépet. Nem a tökéletességet – mert olyan talán nincs is –, hanem azt, ami valóban szép bennem.
Nem bántam meg.
Szívből ajánlom Tibort mindenkinek. Nem csak egy fotózást kaptok, hanem egy különleges élményt, egy belső utazást is.
És azt hiszem… még visszatérek."
"Az én történetem..
Hol is kezdjem? Talán amikor eljutsz oda, hogy tényleg magaddal kell foglalkoznod, és már nem érdekel, hogy ki mit gondol, bár ez eddig is így volt, de azért visszafogottabb az ember a munkája és egyéb okok miatt...
Amikor a sok rossz után úgy döntöttem, most megvalósítom a vágyaim, önmagam, megnézem hol vannak a határaim.
Bakancslista, az mindenkinek van (remélem), nekem igen, és ez volt az egyik, hogy még mielőtt "öreg" leszek, legyenek ilyen képek rólam... és most sem vagyok már fiatal, de még pont jó.
46 voltam, amikor kezdődött a mi kalandunk Tiborral...
Először mint modell egy koncepcióhoz, ott még picit izgultam, hisz le kell vetkőzni egy másik férfi előtt... de ez hamar elmúlt, megismertük egymást, sokat beszélgettünk...
Egy fantasztikus embert ismerhettem meg a személyében...
Amikor már rutinosabb voltam, akkor semmi nem feszélyezett, mindig vidám hangulatban teltek a fotózások, akár kinti, akár műtermi...
Voltak vicces kalandok, jó ezekre visszaemlékezni, élmények — ezt mind adta nekem!
Én szerencsés alkat vagyok, de sokat teszek is érte, viszont nem rendelkezem olyan adottságokkal feltétlenül, ami bármilyen fotózáshoz jó lehet.
Valahol zavar, de valahol nem... itt most a kis méretű mellemre gondolok, de én így szeretem magam, természetesen...
Nyilván mindenki más, és senki se tökéletes... nem is kell!
A kisugárzás nagyon fontos, ez a képeken is átjön, ami viszont Tibornak köszönhető, aki azt a pillanatot örökíti meg...
Jó, persze vannak olyan képek, ahol ez nincs, mert intim, akt, art, művészi — azt megint más szemmel nézzük... mint egy festmény, egy alkotás...
Mert Tibor alkot... csodát, igazit, valódit!
Hogy hogyan éreztem magam?
Hát fantasztikusan...
Néha annyira koncentráltam, ettől az arcom nagyon komoly lett, hogy megkérdezte Tibor, jól vagyok-e...
Jót nevettünk, mert olyan voltam, mint egy diák, aki figyeli a tanárt áhítattal, és követi az utasításokat!
Már tudja, milyen vagyok...
Szeretek sok mindent kipróbálni, és még fogok is...
Szeretem az extrémebb dolgokat, nekem ez többről szól... rólam szól!
Fotózás után mi változott?
Minden...
A lelkem örült, felszabadult, itt rólam volt szó...
A nőiességem...
Nem másnak akartam megmutatni, ez csakis az enyém, ez bennem volt eddig is, de most jobban kijött!
Sokfélék vagyunk, és bennünk is sok minden lakozik, amit szabadjára kell engedni...
Szabadság...
A legjobb érzés minden értelemben!
Felszabadít, olyan érzés, amit mindenkinek át kell élnie!
Nekünk még lesz közös projektünk Tiborral, amit nagyon várok...
Nekem örök élmény, és egy barátság is már, remélem!
Köszönöm, hogy egymásra találtunk, köszönöm, hogy kihoztad belőlem mindezt!
Foly. köv. :)"
Nagyon érdekes számomra, ahogy ez a négy történet összeáll, mert valójában ugyanannak az útnak három különböző nézőpontját látom bennük.
Ha lehántom a személyes részleteket, nagyon tisztán kirajzolódik néhány közös minta:
1. Kezdeti bizonytalanság → oldódás
Mindhárom történetben megjelenik az indulásnál egyfajta feszültség:
– izgultak
– szégyellték magukat
– nem gondolták volna, hogy ilyet vállalnak
Mindhárom történetben megjelenik az indulásnál egyfajta feszültség:
– izgultak
– szégyellték magukat
– nem gondolták volna, hogy ilyet vállalnak
Ez teljesen természetes reakció egy ennyire intim helyzetben. Ami viszont közös: ez a feszültség mindenkinél feloldódik. És nem magától, hanem egy biztonságos, elfogadó közegben, tiszteletteljes hozzáállás mellett.
2. Bizalom és biztonság élménye
Ez az egyik legerősebb közös pont, amit újra és újra visszalátok:
– biztonságban érezték magukat
– tiszteletet tapasztaltak
– elfogadást kaptak
Ez az egyik legerősebb közös pont, amit újra és újra visszalátok:
– biztonságban érezték magukat
– tiszteletet tapasztaltak
– elfogadást kaptak
Számomra ez kulcsfontosságú, mert az aktfotózás nem technikai, hanem kapcsolati műfaj. A döntés mögött nem az áll, hogy „jók lesznek-e a képek”, hanem az, hogy: „biztonságban vagyok-e annyira, hogy megmutassam magam?”
3. Komfortzóna átlépése
Mindegyik történetben ott van egy határátlépés:
– kiléptek a komfortzónájukból
– soha nem modellkedtek előtte
– korábban nem is gondoltak az aktfotózásra
Mindegyik történetben ott van egy határátlépés:
– kiléptek a komfortzónájukból
– soha nem modellkedtek előtte
– korábban nem is gondoltak az aktfotózásra
Én ezt nem egyszerű fotózásként látom, hanem egy belső lépésként. És ami fontos: ez mindig saját döntésből történik, nem kényszerből.
4. Átalakuló önkép
Talán ez a legerősebb közös élmény. A visszajelzésekből azt látom, hogy:
– másképp kezdenek magukra nézni
– elfogadóbbá válnak
– képesek meglátni magukat „kívülről”
Talán ez a legerősebb közös élmény. A visszajelzésekből azt látom, hogy:
– másképp kezdenek magukra nézni
– elfogadóbbá válnak
– képesek meglátni magukat „kívülről”
Olyan mondatokat hallok, mint:
– elfogadóbb lettem a testemmel
– megszerettem a testem
– tényleg ez a nő én vagyok?
– elfogadóbb lettem a testemmel
– megszerettem a testem
– tényleg ez a nő én vagyok?
Ez már messze túlmutat a fotózáson — ez identitásélmény.
5. Erős érzelmi hatás (akár katarzis)
Mindhárom beszámolóban ott van az érzelmi mélység:
– felszabadultság
– meghatottság
– akár sírás
– az élmény újraélése a képeken keresztül
Mindhárom beszámolóban ott van az érzelmi mélység:
– felszabadultság
– meghatottság
– akár sírás
– az élmény újraélése a képeken keresztül
Ez számomra azt mutatja, hogy ez nem egy felszínes élmény, hanem valami, ami mélyen megérinti az embert.
6. Az élmény „utóélete”
És ami különösen fontos: ez nem ér véget a fotózással.
– újra és újra visszanézik a képeket
– visszatérnek újabb alkalmakra
– hosszabb távon is változik az önképük
És ami különösen fontos: ez nem ér véget a fotózással.
– újra és újra visszanézik a képeket
– visszatérnek újabb alkalmakra
– hosszabb távon is változik az önképük
Ez egy folyamat, nem egy egyszeri esemény.
A lényeg számomra egy mondatban:
Az aktfotózás nem a test megmutatásáról szól, hanem arról, hogy valaki egy biztonságos közegben kilép a komfortzónájából, és ennek hatására mélyebb, elfogadóbb kapcsolatba kerül önmagával.
Az aktfotózás nem a test megmutatásáról szól, hanem arról, hogy valaki egy biztonságos közegben kilép a komfortzónájából, és ennek hatására mélyebb, elfogadóbb kapcsolatba kerül önmagával.
A végére pedig így fogalmaznám meg:
Az aktfotózás nem mindenkinek való – és ez teljesen rendben van. Nem kell hozzá „tökéletes test”, és nem kell semmilyen tapasztalat. Sokkal inkább egy belső döntés kell hozzá: hogy hajlandó vagy egy kicsit közelebb lépni önmagadhoz.
A tapasztalataim és ezek a történetek is azt mutatják számomra, hogy akik végül igent mondanak, nem csupán képekkel távoznak. Egy olyan élményt visznek magukkal, amelyben megtapasztalják, milyen az, amikor ítélkezés nélkül lehetnek jelen. Amikor a testük nem kritika tárgya, hanem kifejezőeszköz. Amikor nem megfelelni kell, hanem egyszerűen csak lenni.
Van, aki ezt önbizalom-erősítő élményként éli meg, másnak ez egy belső határ átlépése, megint másnak egy kreatív, felszabadító alkotói folyamat. Van, akinek csendes felismerés, van, akinek katartikus élmény – de abban közösek, hogy valami elindul bennük.
Én egy olyan teret igyekszem megteremteni, ahol biztonságban, tisztelettel és teljes elfogadás mellett lehet jelen lenni. Ahol nincs elvárás, nincs sietség, és ahol minden rólad szól – a határaidról, a tempódról, a történetedről.
Nem kell bátornak lenned hozzá. Elég, ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen érzés lenne más szemmel látni magad.